null Újabb vármegyében igazolódott a magas patogenitású madárinfluenza

Újabb vármegyében igazolódott a magas patogenitású madárinfluenza

2023. november 16, csütörtök

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében. Az érintett állomány felszámolása már befejeződött. Az újabb kitörés is jól mutatja, hogy az ország egész területén kiemelten fontos a biológiai biztonsági előírások fokozott betartása.

A vírust a mintegy 3 600 hízópulykát tartó, Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Tiszakürt településen található baromfitelepen mutatták ki. Ezúttal a madarak bágyadtsága és az állományban tapasztalható megemelkedett elhullás keltett gyanút az állattartóban. A Nébih laboratóriuma a vírus H5N1 altípusát mutatta ki az elhullott állatokból.

Az érintett állomány felszámolása már befejeződött, és a betegség megjelenésének okait feltáró járványügyi nyomozás folyamatban van. A hatóság – az előírásoknak megfelelően – kijelölte az adott gazdaság körül a 3 km sugarú védőkörzetet, valamint a kiterjesztett felügyeleti (megfigyelési) körzetet. 

A betegség elleni védekezés legfőbb eszköze – továbbra is – a járványvédelmi előírások szigorú és következetes betartása lehet. A vadon élő madarak vonulása miatt az egész országban fennáll a vírus baromfitelepekre történő bejutásának kockázata. A baromfik kötelező zártan tartása jelenleg csak a magas kockázatú vármegyékben, de a baromfik fedetten etetése és itatása, valamint a takarmány és az alom zárt helyen történő tárolása az egész országban kötelező.

A madárinfluenzával kapcsolatban minden további információ elérhető a Nébih portál tematikus aloldalán: https://portal.nebih.gov.hu/madarinfluenza


Friss hírek

2023. december 11, hétfő

Új funkciókkal bővült az EUTR kereső

A közelmúltban történt fejlesztésnek köszönhetően a Nébih EUTR keresője már csak a faanyagkereskedelmi lánchoz kapcsolódó tevékenység végezésére jogosult szereplőket jeleníti meg. A lekérdező felületen, a jogosultságok tisztázásán túl, ezentúl a tevékenység felfüggesztésekről és tiltásokról is informálódhatnak az érdeklődők.

Tovább >

2023. december 8, péntek

Felavatták a Nébih új állatházát és magas biztonsági fokozatú kutatólaboratóriumát

Dr. Nobilis Márton élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkár és Dr. Nemes Imre, a Nébih elnöke felavatta Magyarország egyik legnagyobb állatházát és magas biztonsági fokozatú (BSL-3-as szintű) kutatólaboratóriumát Gödöllőn. A fejlesztés a hazai kutatások támogatása érdekében jött létre. A létesítményben az állatbetegségek kórokozóit vizsgálják, valamint vakcina kipróbálási vizsgálatok zajlanak majd.

Tovább >