null Együttműködési megállapodást kötött a Nébih és az NSZKK

Együttműködési megállapodást kötött a Nébih és az NSZKK

2024. február 15, csütörtök

A laboratóriumi tevékenység nyújtotta lehetőségek hatékonyabb kiaknázása érdekében együttműködési megállapodást kötött 2024. február 14-én a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a Nemzeti Szakértői és Kutató Központ (NSZKK). A megállapodást dr. Nemes Imre, a Nébih elnöke és Lontai Márton, a NSZKK főigazgatója látta el kézjegyével. Az együttműködés célja a szakmai kapcsolat elmélyítése, melynek során többek között projektek indítását, közös vizsgálatok eredményeinek elemzését és szakmai adatbázisok bővítésék tervezi a két szervezet.

Az NSZKK a bűnüldözéssel kapcsolatos nyomozati és igazságszolgáltatási feladatokat támogatja, míg a Nébih élelmiszerlánc-felügyeleti szervként hatósági és ellenőrzési tevékenységet végez az élelmiszer-biztonsági szabályok betartása céljából. A Nébih és az NSZKK által végzett laboratóriumi vizsgálatok módszerei között számos olyan átfedés található, amely a meglévő szakmai kapcsolat bővítését indokolja. A partneri kapcsolat emelésének méltó formája annak együttműködési megállapodásban történő rögzítése.

A szerződést dr. Nemes Imre, a Nébih elnöke és Lontai Márton, a NSZKK főigazgatója írta alá. Az együttműködés során a két szervezet közös projektek és eljárások kidolgozásában, módszertanok, technikák és vizsgálatok elvégzésében, valamint a vizsgálatok eredményeinek összehasonlításában, a minták összemérésében, szakmai adatbázisok kialakításában, bővítésében segíti egymás munkáját. 

A megállapodás kapcsán dr. Nemes Imre, a Nébih elnöke hangsúlyozta: „a laboratóriumi vizsgálatoknak kiemelt jelentősége van az ellenőrzések számos területén. Épp ezért a Nébih számára kiemelten fontos nem csak saját laboratóriumi tevékenységének folyamatos fejlesztése, hanem a minőségi partneri kapcsolatok kialakítása is. Éves szinten mintegy 2 millió vizsgálatot végzünk, szakemberei rendkívül nagy tapasztalattal rendelkeznek. E tudást örömmel osztják meg, de hasonlóan szívesen bővítik saját ismereteiket is, hisz a tudomány minden területére, így a laboratóriumi tevékenységre is igaz, hogy folyamatosan és sokszor rohamtempóban fejlődik.”

Dr. Nemes Imre, a Nébih elnöke és Lontai Márton, az NSZKK főigazgatója

(Dr. Nemes Imre, a Nébih elnöke és Lontai Márton, az NSZKK főigazgatója)

Lontai Márton, az NSZKK főigazgatója a hazai laboratóriumi vizsgálatokban való jártasság és az akkreditált, minőségbiztosított szakértői tevékenység kapcsán való együttműködés vitathatatlan hozadékát emelte ki:
„A Nemzeti Szakértői és Kutató Központ alaptevékenységéhez kötődő laboratóriumi vizsgálatok minőségbiztosításának, a szervezet minőségirányításának fenntartása és fejlesztése mind a nemzetközi kötelezettségvállalások mind pedig az intézmény magával szemben támasztott elvárásai okán kiemelt jelentőséggel bírnak. A szakértői vizsgálati eredmények hazai büntetőeljárásokban betöltött szerepe évről évre nő, a technológiai fejlődés napról napra egyre több lehetőséget biztosít a területben rejlő lehetőségek kiaknázására. A Nébih-hel, mint professzionális hazai szakmai szervezettel való együttműködés önmagában véve is megtisztelő, előremutató és a jövőre nézve még előre nem látott lehetőségeket is tartogat.”
 
A két intézmény évente egyszer közösen értékeli majd az együttműködés tapasztalatait, eredményeit, hogy szükség esetén módosíthassák, még tovább bővíthessék a megállapodást.
 


Friss hírek

2024. május 8, szerda

Veszélyt jelentő inváziós halfajok telepítését akadályozta meg az Állami Halőri Szolgálat

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Állami Halőri Szolgálata (Nébih ÁHSZ) a hazai nyilvántartott halgazdálkodási vízterületeken az idei évben eddig két esetben tiltotta meg inváziós ezüstkárász telepítését, továbbá a hatóság hat esetben indított eljárást inváziós halfajok telepítésével és kereskedelmével kapcsolatos szabálysértések kapcsán. Az idegenhonos halfajok engedély nélküli telepítése, valamint a hozzájuk kapcsolódó előírások megszegése nagymértékű bírságok kiszabását vonhatja maga után.

Tovább >

2024. május 7, kedd

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal épületeinek épületenergetikai fejlesztése

KEHOP PLUSZ-4.1.4-23-2023-00007 (korábban: KEHOP-5.2.2-16-2017-00120)

Tovább >