null Elérhető a Nemzeti Talajtani Adatbázis interfész leírásának első változata

Elérhető a Nemzeti Talajtani Adatbázis interfész leírásának első változata

2022. december 20, kedd

A laboratóriumi szoftverek felkészítése érdekében a Nébih közzétette a Nemzeti Talajtani Adatbázis WEB-API szolgáltatásának tájékoztató jellegű WSDL leírását. A dokumentum célja, hogy az érintett szoftverek fejlesztői mielőbb képet kaphassanak a Nébih hamarosan induló szolgáltatásról. Fontos, hogy a leírás tájékoztató jellegű, annak végső változatát 2023 januárjában publikálja majd a hivatal.

2020-ban elindult a Nemzeti Talajtani Adatbázis kialakítása annak érdekében, hogy az évente elvégzett mintegy 200 ezer hazai talajvizsgálat eredményei magasabb szinten is hasznosulhassanak. Az adatbázis létrehozásának legfőbb célja, hogy az adatok segítségével mind a gazdálkodók, mind a közigazgatási szervek hatékonyabban és teljes körűen végrehajthassák a talajvédelemhez, tápanyag utánpótláshoz kapcsolódó feladataikat.

A projekt első ütemében a Nébih lefejlesztette azt a WEB-API interfészt, mellyel a szoftvereket használó laboratóriumok közvetlenül szolgáltathatnak adatot az adatbázisba. Annak érdekében, hogy a szoftverek felkészítése megkezdődhessen, a Nébih közzéteszi az interfész első, tájékoztató jellegű WSDL leírását. Fontos, hogy a leírás tájékoztató jellegű, annak végső változatát 2023 januárjában publikálja majd a hivatal.

A projekt második ütemében elkészül majd az az online betöltő felület is, mely a manuális adatszolgáltatást teszi lehetővé. Ennek élesítése 2023. áprilisában várható. 

A témához kapcsolódó kérdéseket, észrevételeket a talajweb@nebih.gov.hu elérhetőségen juttathatják el a hivatalhoz az érintettek.


Friss hírek

2024. május 8, szerda

Veszélyt jelentő inváziós halfajok telepítését akadályozta meg az Állami Halőri Szolgálat

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Állami Halőri Szolgálata (Nébih ÁHSZ) a hazai nyilvántartott halgazdálkodási vízterületeken az idei évben eddig két esetben tiltotta meg inváziós ezüstkárász telepítését, továbbá a hatóság hat esetben indított eljárást inváziós halfajok telepítésével és kereskedelmével kapcsolatos szabálysértések kapcsán. Az idegenhonos halfajok engedély nélküli telepítése, valamint a hozzájuk kapcsolódó előírások megszegése nagymértékű bírságok kiszabását vonhatja maga után.

Tovább >

2024. május 7, kedd

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal épületeinek épületenergetikai fejlesztése

KEHOP PLUSZ-4.1.4-23-2023-00007 (korábban: KEHOP-5.2.2-16-2017-00120)

Tovább >