null Jelentés a 2022. évi kalászos vetőmaghelyzetről

Jelentés a 2022. évi kalászos vetőmaghelyzetről

2022. szeptember 16, péntek

A 2022. évi kalászos termesztést és a vetőmag-szaporítást is alapvetően meghatározta a csapadékhiány és a hőség. Egyes térségekben 2021 júliusa után nem esett számottevő csapadék a kalászosok vegetációs idejében. 2022-ben az egész tavasz és a nyár is rendkívül aszályos volt, főleg a Dunától keletre és gyakorlatilag csak a hűvösebb áprilisnak volt köszönhető, hogy nem sültek fel a kalászos vetések és így tudtak valamennyire termékenyülni a kalászok.

Az őszi búza tervezett országos vetésterülete 960 ezer hektár volt, ebből azonban csak 933 ezer hektár valósult meg és csak 846 ezer hektár került betakarításra. Hasonló volt a helyzet az őszi tritikálé esetében is, az elvetett 75 ezer hektárból csak mintegy 67 ezer hektár került betakarításra. A többi őszi kalászos faj esetében nem voltak ekkora problémák, az őszi árpa vetésterülete immáron harmadik éve növekedést mutat, 2022-ben megközelítette a 313 ezer hektárt, a rozs vetésterület is növekedett kissé, elérte a 32 ezer hektárt. A tavaszi árpa, illetve zab vetésterülete csökkent, illetve stagnál, egyaránt 21 ezer hektár volt 2022-ben. 

A hónapokon át tartó aszály és kánikula hatására felgyorsult az érés, így gyakorlatilag a szokott időnél két héttel hamarabb elkezdődhetett az aratás. Az országos termésátlagok a korábbi évek átlagát 0,5-1,5 t/ha-al múlták alul, a keleti országrészben viszont a szokásos hektáronkénti termésnek csak felét-kétharmadát sikerült betakarítani!

A fémzárolt vetőmag használat a kalászosok körében az elmúlt években mutatott ugyan némi növekedést, azonban az idei gyenge gazdasági év, valamint a drasztikus vetőmag (és egyéb inputanyag) áremelkedés a fémzárolt vetőmagoktól való elfordulást eredményezheti. 

A fontosabb őszi kalászos fajok vetőmag-előállító terület nagysága a 2017. évi mélypontról tartósan elmozdult, az őszi búza esetében a 2020. évi rekord területhez képest tavaly és az idén is ugyan csökkent, de még így is meghaladta az azt megelőző évek átlagát, az őszi árpa szaporító terület az utóbbi években folyamatos növekedést mutat (lásd 1. táblázat). Kisebb ingadozásokkal, de összességében viszonylagos stabilitás volt megfigyelhető az őszi tritikálé szaporító területek alakulásában az elmúlt években, azonban az utóbbi két évben jelentős csökkenés következett be. Az előző években a tavaszi árpa vetőmag-szaporító terület nagysága 1.200 hektár környékén stabilizálódott, az idén azonban jelentősen visszaesés volt tapasztalható (821 ha), ahogyan a homoki zab (1.964 ha) és a tavaszi zab (483 ha) szaporító területek esetében is (2. táblázat).  

A vetőmag-előállító területek csökkenésével szemben a szaporításokban szereplő fajták száma általánosságban véve folyamatosan növekszik 2004 óta, bár az őszi búza esetében idén jelentős visszaesés volt, míg 2020-ban 194 fajtát szaporítottak, addig 2022-re csak 174 fajtát jelentettek be szaporításra. A kalászos vetőmag szaporítások esetében a fajták rangsorából tudunk következtetni arra, hogy mely fajták a legelterjedtebbek a köztermesztésben. A legfontosabb kalászos fajok esetében - a bejelentett szaporító területek alapján - az élmezőnyben jelentős változások nem történtek. Az őszi búzák és az árpák között az élmezőny immáron két éve változatlan, az élen az Mv Nádor (22,79%), illetve az SU Ellen (33,49%) megerősítette piacvezető pozícióját, a dobogón a búzák rangsorában a Falado, az árpák között a Jakubus a 2., 6,08%, illetve 12,46%-os területi részaránnyal. A dobogó alsó fokára az Mv Ménrót (5,54%), illetve a KWS Meridian (5,63%) állhattak fel. Az őszi tritikáléknál 2022-ben az élre ugrott a Hungaro (13,01%), a GK Maros lett a 2. (12,647%), a GK Szemes (9,81%) a 3., míg a 4. az Mv Talentum (6,87%), a magyar fajták szerepe tehát továbbra is meghatározó. 

Az eddig beérkezett termésadatok alapján kijelenthető, hogy az aszály gyakorlatilag kettészakította az országot, az aszály sújtotta keleti országrészben a vetőmag-előállító táblák termésátlaga gyenge, esetenként közepes volt, míg a nyugati megyék termésátlaga jónak, kiválónak minősíthető. Az aszály jobban kiemelte az agrotechnikai, fajtaválasztási és elővetemény hatásokat is. Bár összességében talán nem lesz súlyos kalászos vetőmaghiány 2022 őszén, de bizonyos keresettebb őszi búza, árpa és tritikálé fajták vetőmag készletei idő előtt kifogyhatnak.

Faj

2016. évi szemlélt

2017. évi szemlélt

2018. évi szemlélt

2019. évi szemlélt

2020. évi szemlélt

2021. évi szemlélt

2022. évi szemlélt

 

ha

ha

ha

ha

ha

ha

ha

Őszi búza

25 677

21 754

24 588

26 158

29 716

27 228

24 691

Hibrid búza

80

115

142

214

238

210

156

Őszi árpa

5 921

5 051

4 142

4 967

5 768

6 763

7 738

Hibrid árpa

57

145

0

82

220

297

214

Őszi tritikálé

2 952

2 591

2 499

2 713

2 991

2 027

2 075

Őszi rozs

1 445

885

1 477

1 960

2 344

2 329

1 949

Hibrid rozs

109

161

96

204

211

164

59

Alakor búza

26

27

0

3

0

22

17

Őszi zab

95

113

74

142

210

131

129

Őszi durum búza

1 689

1 314

2 046

1 673

1 567

1 343

1 642

Tönköly búza

344

123

390

103

271

307

361

Tönke búza

15

31

0

0

0

1

2

Évelő rozs

9

19

39

40

40

22

17

Király búza

9

0

2

0

2

0

0

Őszi kalászos összesen

38 428

32 329

35 495

38 259

43 578

40 844

39 050

1.    táblázat Az őszi kalászosok vetőmag-szaporító területének alakulása 2016-2022

Faj

2016. évi szemlélt

2017. évi szemlélt

2018. évi szemlélt

2019. évi szemlélt

2020. évi szemlélt

2021. évi szemlélt

2022. évi szemlélt

 

ha

ha

ha

ha

ha

ha

ha

Tavaszi búza

217

491

332

238

163

205

312

Csupasz zab

14

13

3

1

0

0

0

Tavaszi árpa

2 149

1 973

1 075

1 282

1 277

1 170

846

Homoki zab

3 477

3 417

2 392

2 201

3 009

3 173

1 993

Tavaszi tritikálé

72

26

34

41

60

78

1

Tavaszi rozs

17

35

10

69

55

71

38

Rizs

182

166

120

101

106

82

36

Tavaszi zab

1 131

1 064

763

1 243

1 070

775

511

Tavaszi kalászos összesen

7 259

7 186

4 728

5 178

5 742

5 554

3 737

2.    táblázat A tavaszi kalászosok vetőmag-szaporító területének alakulása 2016-2022

 


Friss hírek

2024. október 11, péntek

Október közepétől fizetni kell a szarvasmarhák BSE vizsgálataiért

A Nébih tájékoztatja az érintetteket, hogy 2024. október 14-től az emberi fogyasztás céljából, rendes vágással levágott szarvasmarhák BSE vizsgálatai esetén kötelező lesz a 7.200 Ft + áfa összegű térítési díj fizetése. Magyarországon a BSE vizsgálatok elvégzése a 30 hónaposnál idősebb, Romániából, Bulgáriából vagy 3. országból származó szarvasmarhák esetében kötelező.

Tovább >

2024. október 10, csütörtök

Az EFSA 12, az uniós növényegészségügyre nagy kockázatot jelentő szúbogár fajt azonosított

Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) a Padovai Egyetemmel (Olaszország) együttműködve 12 olyan szúbogár fajt azonosított, amelyek magas gazdasági vagy környezeti kockázatot jelentenek a növények egészségére az EU területén. Ezek a lomblevelű fákat megtámadó bogarak, melyek megfelelnek a potenciális uniós zárlati károsítóként történő besorolás kritériumainak, egyelőre nincsenek jelen vagy még nem terjedtek el az EU-ban.

Tovább >