null Két üzletben több mint 70 kg haltermék árusítását tiltotta meg a Nébih ÁHSZ

Két üzletben több mint 70 kg haltermék árusítását tiltotta meg a Nébih ÁHSZ

2020. december 23, szerda

Egy mohácsi és egy paksi halbolt ellenőrzése során több mint 10 kg kecsege és további 60 kg ponty, süllő és márna fagyasztott haltermék forgalomba hozatalát tiltották meg a Nébih Állami Halőri Szolgálat (ÁHSZ) halőrei. Az intézkedésekre a termékek ismeretlen eredete miatt volt szükség.

Egy mohácsi és egy paksi halboltban tartottak ellenőrzést e hét elején a Nébih ÁHSZ halőrei. Az üzletekben fellelt 36 db, több mint 10 kg összsúlyú, csomagolt, fagyasztott kecsege jelölésén halászati területként a Duna, halászati módként a kisszerszámos halászat szerepelt. Ezt azonban a halak származásának igazolásaként bemutatott dokumentumok nem támasztották alá és a halakat fogási tanúsítvány sem kísérte. Az ellenőrök számára amiatt is vált gyanússá a dunai címkézésű halak árusítása, mivel a kecsege őshonos, nem fogható, fogási tilalommal védett halfajunk. A két halboltban további 60 kg fagyasztott ponty, süllő és márna hal forgalomba hozatalát is megtiltották a szakemberek, mivel ezek eredetét sem tudták hitelt érdemlően igazolni.

Fontos tudni, hogy nyilvántartott halgazdálkodási vízterületről (például az olyan természetes vizekről, mint a Duna és a Tisza) származó hal, haltermék, vagy más hasznos víziállat kereskedelmi forgalomba csak fogási tanúsítvánnyal kerülhet. A fogási tanúsítvány haltételek esetében jelölési dokumentációnak minősül, amelyen fel kell tüntetni a fogási vízterület nevét. Eredeti példányát a halgazdálkodási hatóság a forgalmazás bármely szakaszában ellenőrizheti, amennyiben hiányzik, az igazolatlan eredetű halat, halterméket elkobozza és megsemmisítteti. 

Az ellenőrzött két üzlet tulajdonosával szemben igazolatlan eredetű hal forgalmazása tárgyában eljárást indít a Nébih, szankcióként akár 100 ezertől 500 ezer forintig terjedő halvédelmi bírság kiszabására is sor kerülhet.

Természetes vízi halállományunk nemzeti kincs, így a hal és élőhelyének megőrzése közös feladatunk. A Nébih kéri a lakosságot, ha horgászattal, halászattal, halkereskedelemmel összefüggésben szabálytalanságot tapasztalnak, jelezzék az allamihalor@nebih.gov.hu e-mail címen.
 


Friss hírek

2024. október 10, csütörtök

Az EFSA 12, az uniós növényegészségügyre nagy kockázatot jelentő szúbogár fajt azonosított

Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) a Padovai Egyetemmel (Olaszország) együttműködve 12 olyan szúbogár fajt azonosított, amelyek magas gazdasági vagy környezeti kockázatot jelentenek a növények egészségére az EU területén. Ezek a lomblevelű fákat megtámadó bogarak, melyek megfelelnek a potenciális uniós zárlati károsítóként történő besorolás kritériumainak, egyelőre nincsenek jelen vagy még nem terjedtek el az EU-ban.

Tovább >

2024. október 9, szerda

Tartalmas szakmai nappal gazdagodott a gesztenyeágazat Pölöskén

A Nébih a Pölöskei Fajtakísérleti Állomásán gesztenye fajtabemutatót tartott az elmúlt hónapban. Az eseményt széleskörű érdeklődés fogadta, a gesztenyeágazat valamennyi szegmenséből érkeztek érdeklődők a szakmai napra. Gesztenyenemesítők, szaporítóanyag-előállítók, termelők, valamint élelmiszeripari feldolgozók egyaránt részt vettek a rendezvényen. A Pölöskei Állomás csapata ismét színvonalas bemutatót szervezett a bemutatóüzemi pályázat rendezvénysorozatának részeként.

Tovább >