null Március 1-jétől változnak az afrikai sertéspestis kártalanítási tételei

Március 1-jétől változnak az afrikai sertéspestis kártalanítási tételei

2024. február 26, hétfő

2024. március 1-jétől módosulnak az afrikai sertéspestis (ASP) mentesítési tervhez kapcsolódó, állami kártalanítási tételek. A kártalanítási eljárás új díjtételei az érintett résztvevőkkel történt egyeztetés alapján születtek meg. Az új díjtételek kidolgozása során kiemelt szempont volt, hogy azok az egész ország területén segítsék elő az állománysűrűség további csökkentését, és ösztönözzék a vaddisznóhús felhasználását az ASP-től mentes területeken.

Az ASP elleni védekezés egyik hatékony eszköze az állami kártalanítás rendszere. Éppen ezért fontos elvárás, hogy a kártalanítás mindig reális, arányos és az aktuális helyzethez alkalmazkodó legyen. 

A kártalanítási eljárás, valamint az abban meghatározott díjtételek módosítása és aktualizálása az afrikai sertéspestis mentesítésben résztvevők közös érdeke. Ezenfelül a gazdasági környezetben bekövetkezett változások és a növekvő infláció miatt is szükségessé vált az ASP mentesítési tervhez kapcsolódó, kártalanítási eljárásrendben szereplő tételek felülvizsgálata.

Valamennyi szereplő véleményének figyelembevételével kerültek kialakításra az új, 2024. március 1-jétől alkalmazandó kártalanítási tételek. A díjtételek módosítása során kiemelt szempont volt a vaddisznóhús felhasználásának ösztönzése az ASP-től mentes területeken.

Az alábbi táblázat tartalmazza a jelenlegi és a 2024. március 1-jétől hatályos tételeket:

Feladat Jelenlegi összeg 2024. március 1-től
Elhullott vaddisznók helyszíni ártalmatlanítása egyedenként 5.000 Ft 10.000 Ft
Elhullott vaddisznók gyűjtőhelyre szállítása egyedenként 3.000 Ft 10.000 Ft
Diagnosztikai kilövés során kilőtt vaddisznó testek gyűjtőhelyre történő beszállítása egyedenként 3.000 Ft 6.000 Ft
Állománygyérítés érdekében elrendelt diagnosztikai kilövés során kilőtt egyedek után járó állami kártalanítás egyedenként (fertőzött terület) malac, süldő: 15.000 Ft;                        kan, koca: 40.000 Ft 20.000 Ft
Állománygyérítés érdekében elrendelt diagnosztikai kilövés során kilőtt egyedek után járó állami kártalanítás a magas és közepes kockázatú területen Az előző sor második oszlopában leírt kártalanítási érték és az átvételi ár különbözete és + a kártalanítási érték 20 %-a 20.000 Ft 
Lődíj diagnosztikai kilövés esetén egyedenként 5.000 Ft 7.000 Ft
Mintavételi díj diagnosztikai kilövés esetén egyedenként 5.000 Ft 7.000 Ft
Cenzus díjazása 3.000 Ft + gépjárműfutás költsége  - állatorvos telepellenőrzéssel 10.000 Ft,             - természetes személy, állatorvos (telepellenőrzés nélkül) 4.000 Ft


Amennyiben a magas és közepes kockázatú területen diagnosztikai kilövéssel kilőtt vaddisznó teste egyéb jogszabályban szabályozott módon értékesítésre kerül, akkor az ezért kapott bevétel az adott egyed után kapott állami kártalanítástól függetlenül megilleti a vadászatra jogosultat. 

Kapcsolódó anyag: 
Az afrikai sertéspestis mentesítési tervben előírt egyes feladatok végrehajtásával kapcsolatos állami kártalanítás részletes szabályai 2024. március 01-től


Friss hírek

2024. május 8, szerda

Veszélyt jelentő inváziós halfajok telepítését akadályozta meg az Állami Halőri Szolgálat

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Állami Halőri Szolgálata (Nébih ÁHSZ) a hazai nyilvántartott halgazdálkodási vízterületeken az idei évben eddig két esetben tiltotta meg inváziós ezüstkárász telepítését, továbbá a hatóság hat esetben indított eljárást inváziós halfajok telepítésével és kereskedelmével kapcsolatos szabálysértések kapcsán. Az idegenhonos halfajok engedély nélküli telepítése, valamint a hozzájuk kapcsolódó előírások megszegése nagymértékű bírságok kiszabását vonhatja maga után.

Tovább >

2024. május 7, kedd

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal épületeinek épületenergetikai fejlesztése

KEHOP PLUSZ-4.1.4-23-2023-00007 (korábban: KEHOP-5.2.2-16-2017-00120)

Tovább >