Lovak fertőző kevésvérűsége

null Tájékoztatás lovak fertőző kevésvérűségének járványügyi helyzetéről 3. – 2015. augusztus

Tájékoztatás lovak fertőző kevésvérűségének járványügyi helyzetéről 3. – 2015. augusztus

2015. augusztus 29, szombat

2015. augusztus 26-án felmerült az FKV fertőzöttség gyanúja szerológiai vizsgálattal egy Érpatakon (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) tartott ló esetében.

A mintavétel a jogszabályban előírt szűrővizsgálat keretében történt. A járványügyi nyomozás még folyamatban van. 2015. augusztus 28-án az üllői Lóklinika kólikás istállójában karanténban tartott ló jogszabályban előírt megfigyelési ideje lejárt. A megfigyelés során vett vérminták negatív vizsgálata alapján, a szóban forgó ló fertőző kevésvérűséggel való fertőzöttsége egyértelműen kizárható. A kólikás istálló jelenleg még le van zárva, majd annak szigorított fertőtlenítése után tudja  újra fogadni a beteg állatokat.  

Jelenleg 9 megye (Hajdú-Bihar, Bács-Kiskun, Pest, Komárom-Esztergom, Veszprém, Vas, Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) 10 településén (Hajdúszoboszló, Felsőlajos, Piliscsév, Olaszfalu, Berhida, Vilonya, Vép, Encs, Halászi és Érpatak) és a Lóklinika kólikás istállójában van karantén.

 

Megye

Település

Tartási helyek

Pest

Üllő

Lóklinika

Bács

Felsőlajos

Felsőlajos 6055 Közös tanya 178.

Komárom-Esztergom

Piliscsév

Piliscsév 2519 Pincék alatti dűlő 07/18 hrsz.

Hajdú-Bihar

Hajdúszoboszló

4200 0323/3 hrsz.

Veszprém

Olaszfalu

Csokonai Vitéz M. u. 26.

kontakt tartási hely Csokonai Vitéz M. u. 36.

Borsod-Abaúj-Zemplén

Encs

Rákóczi u.75.

Veszprém

Berhida (a vilonyai ló kontakt tartási helye)

8181 Jókai u. 16.

8181 Bartók Béla u. 6.

Veszprém

Vilonya

8194 Hétvezér u. 1/b

Vas

Vép

9751 Szent Imre h. u. 36-38.

Győr-Moson-Sopron

Halászi

9228 Kőhíd utca 11.

Szabolcs-Szatmár-Bereg

Érpatak

4245 Érpatak Zsindelyes tanya 36

 

 


Friss hírek

2024. június 4, kedd

Közlemény elveszett „zöld könyvről” (2024.06.04.)

A Veszprém Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Osztályának tájékoztatása.

Tovább >

2024. június 4, kedd

Közlemény elveszett „zöld könyvről” (2024.06.04.)

A Veszprém Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Osztályának tájékoztatása.

Tovább >

Átlagos (0 Szavazatok)